Rólunk
Bölcsődei gondozásunk- nevelésünk célja a családban nevelkedő kisgyermek számára a családi nevelést segítve, napközbeni ellátás keretében a gyermek fizikai- és érzelmi biztonságának megteremtésével, odaforduló szeretettel, elfogadással, a gyermek kompetenciájának figyelembevételével, tapasztalatszerzési lehetőség biztosításával, viselkedési minták nyújtásával segíteni a harmonikus fejlődést.
Bölcsődénk 2013. december 2-án fogadta először a kisgyermekes családokat, és azóta folyamatosan minden nevelési évben a maximális férőhelyszámot kihasználva működik.
A bölcsőde épülete emeletes és akadálymentesített. A gyermekek gondozása-nevelése a földszinten 2 különálló egységben 4 csoportban történik, mindkét egységhez kerti játékeszközökkel, homokozóval, vízpermetezővel ellátott udvar került kialakításra, illetve egy átadó-öltöző, és egy fürdő tartozik.
Az emeleten - a dolgozói helyiségen kívül - szintén akadálymentesen megközelíthető egy „játszószoba”, ami az otthon lévő kisgyermekes szülőknek ad lehetőséget arra, hogy gyermeküket néhány órás elfoglaltságuk idejére kisgyermeknevelőnkre bízzák. Emellett kialakításra került egy sószoba is, ahol az egészségmegőrzés mind a bölcsődébe, mind az ide nem járó bölcsődés és óvodáskorú gyermekek számára biztosított.
A gyermekek korszerű étkeztetéséről saját főző,- és tejkonyhánkon 3 munkatársunk gondoskodik, munkájukat egy élelmezésvezető, és egy dietetikus segíti.
Az épület gyermekegységektől külön álló részein 1-1 dolgozó mosási, varrási, vasalási, illetve takarítási munkát lát el.
Bölcsődénk orvosa településünk egyik gyermek háziorvosa.
Szakmai Programunk (letölthető)
Szervezeti és Működési Szabályzat (letölthető)